Öt gyakori hiba, amit léböjt során elkövethetsz – és hogyan ne kövesd el őket! (1. rész)
A léböjtkúra az egyik leghatásosabb módja a szervezet méregtelenítésének és a test felfrissítésének. Akár már kevesebb mint egy hétnyi böjt után komoly változásokat vehetsz észre magadon, de ehhez az is kell, hogy a kúra során betarts néhány fontos szabályt. A tested ugyanis nem mindennapi változásoknak teszed ki, ami megköveteli tőled a folyamatos elővigyázatosságot és kontrollt. Kétrészes cikksorozatunkban bemutatjuk, milyen gyakori hibák vezethetnek ahhoz, hogy a böjt lezárultával nem a várt eredményt tapasztalod – és persze néhány tippel segítünk, hogy elkerülhesd őket.
A hibák nem fontossági sorrendben szerepelnek; ha teheted, próbáld meg mindegyiket elkerülni. A felsorolás folytatását ide kattintva érheted el.
1. Nem készíted fel a szervezeted a léböjtre
Nem szabad elfelejteni, hogy a kúra szerves része a böjtre való felkészülés is. Ha egyik napról a másikra vonod meg magadtól az összes szilárd táplálékot, a szervezetedet sokként fogja érni a nem várt váltás, ami rosszullétet, hányingert eredményezhet. A böjt nulladik napján való belakmározás pedig akár a kívánt hatás ellenkezőjét is előidézheti. A testnek kellő időre van szüksége az átálláshoz, így javasolt a böjt előtti hetet az étrend átalakításával kezdeni. Egy egyhetes kúrát érdemes többnapos tehermentesítő időszakkal kezdeni, hogy a böjtölés alatt a szervezetet minél kevesebb nehézség érje.
A felkészülés alatt kulcsfontosságú a fokozatosság elve. Először érdemes az egészségtelen ételeket elhagyni, majd csökkenteni a húsfogyasztást és párhuzamosan növelni a zöldség- és gyümölcsbevitelt. Napi egy fő étkezés lecserélhető nyers zöldségekre vagy akár belőlük készült friss levekre, és a böjt nulladik napján érdemes egy zöldség- és gyümölcsnapot tartani. Ha ezeket betartod, sokkal könnyebb lesz belevágni, mint gondolnád.
2. Túlvállalod magad
Azért is hasznos tehermentesítő időszakkal indítani a léböjtöt, mert segít jobban megismerni a szervezeted tűrőképességét és határait. Könnyű abba a csapdába esni, hogy a gyors és látványos fogyás reményében véglegetig megpróbálod elnyújtani a kúrát, miközben tényleg csak a legszükségesebb tápanyagmennyiséget veszed magadhoz. Azonban a léböjt nem a szenvedésről szól; hanem a mérsékletességről és az önmegtartóztatásról, amit önmagunkkal harmóniában is lehet gyakorolni – ha tudjuk, meddig mehetünk el.
Ha elhatározod, hogy belekezdesz egy tíznapos léböjtkúrába, de már a harmadik napon azt érzed, hogy nem tudod folytatni, csalódással fogsz visszagondolni a tapasztalatra. Itt is a fokozatosság elvét érdemes szem előtt tartani. Próbaként tarthatsz akár egy egynapos méregtelenítő léböjtöt is, a szervezeted már ennyi idő után is pozitívan fog reagálni a változásra. Ha úgy látod, hogy zökkenőmentesen vetted az egynapos akadályt, később megpróbálhatsz egy 3-4 napos kúrát, majd akár egy 8-10 naposat is.
A Synergy Léböjtházban indított négy- és nyolcnapos programjaink alatt szakértőink készséggel segítenek egészségjavító céljaid elérésében, és odafigyelnek, hogy a böjt időszaka akadálymentes és kellemes legyen számodra. Ha bizonytalan vagy, hogy érdemes-e belekezdened, vedd fel velünk a kapcsolatot, szívesen válaszolunk kérdéseidre.
3. Nem iszol elég levet
A léböjt nem egyenlő az éheztetéssel. Nem javasolt úgymond „kihasználni” a böjtöt arra, hogy minimálisra csökkentsd a fogyasztásod a kívánt hatás növelése reményében. A terv ugyanis visszafelé sülhet el, az éheztetés többet árthat az egészségednek, mintha el sem kezdenéd a kúrát.
Léböjt során a napi kalóriaszükségletedről és a méregtelenítéshez szükséges energiáról kizárólag a zöldség- és gyümölcslevek, szűrt zöldséglevesek gondoskodnak, így mindenképpen figyelned kell arra, hogy napközben folyamatosan, reggeltől estig három-, vagy akár kétóránként is igyál kb. 3-5 deciliter tápanyagban gazdag levet és levest.
4. Nem iszol elég vizet
Bár a gyümölcs- és zöldséglevek tartalmaznak vizet, nem lehet kizárólag rájukhagyni a test egész napos hidratálását. A leveknek nem ez a fő feladatuk, ők elsősorban a kalóriabevitelt biztosítják. Az ezen felül megivott víz elősegíti a káros anyagok vizelet vagy izzadás általi eltávolítását. A fogyasztások közt így mindenképp javasolt egy-két pohár vizet is inni, ugyanúgy, mintha közben szilárd ételeken élnél. Ráadásul a vízfogyasztás csökkenti az éhségérzetet, így a közérzetedet is javítani tudja.
5. Nem a megfelelő leveket fogyasztod
Ahogy egy egészséges, szilárd ételekre alapuló diéta esetében, úgy a léböjtnél is gondosan oda kell figyelni az élelmiszerek kiválasztására, összetételére. Például egyszerűnek tűnhet felhasználni az otthon épp elfekvőben lévő zöldségeket és gyümölcsöket, azonban ennél tudatosabban kell megtervezni a heti menüt, figyelve a bevitt vitaminok és tápanyagok változatosságára. Ha például minden nap csak kelkáposztalevet és narancslevet iszol, bár hozzájutsz a bennük rejlő vitaminokhoz, számos más tápanyagot hiányolni fog a tested. Rosszabb esetben nem kívánt mellékhatásokat tapasztalhatsz, például a répalé túlfogyasztása a benne található béta-karotin hatására a bőr elszíneződését eredményezheti. Ezért javasolt minél több és többféle zöldség, illetve gyümölcs használata.
A változatosságon túl a lé forrása és minősége is létfontosságú a böjt hatásosságát tekintve. A boltok polcain temérdekszám található dobozos gyümölcsleveket felejtsd el, ugyanis fogyasztásukkal a bennük található egyéb szintentikus anyagokat is bejuttatjuk a szervezetbe, miközben a zöldségek és gyümölcsök hatóanyagai nem vagy kevésbé fejtik ki hatásukat. Ha mindenképp előre elkészített termékeket használnál, akkor is érdemes a hazai termelők organikus leveit keresni. Ha viszont a maximumot szeretnéd kihozni a böjtödből, akkor a frissen facsart zöldség- és gyümölcsleveket válaszd, és lehetőleg facsarás után közvetlenül fogyaszd őket, hogy minél több tápanyag maradjon meg bennük.
Ha már elhatároztad, hogy belevágsz a léböjtbe, mindenképp olvass tovább! Ezen a linken további gyakori hibák elkerüléséhez adunk hasznos tippeket.
Cikkajánló
A léböjt globálisan növekvő népszerűségnek örvend, egyre többen tapasztalják meg az egészségre gyakorolt pozitív hatásait és válnak rendszeres böjtölőkké. Ennek ellenére még mindig találkozni tévhitekkel, amelyek vagy elrettenthetnek sokakat a böjtöléstől, vagy rossz irányba terelhetik…
„Több mint hatvan éven keresztül tanulmányoztam az élő rendszereket, és meggyőződtem arról, hogy testünk sokkal tökéletesebb, mint amit a betegségek végtelen listája sugall. (…) A szervezet fogyatékosságai sokkal kevésbé a velünk született hibákból, mint inkább…