Az öt leggyakoribb tévhit a léböjtről - Synergy Léböjtház

Az öt leggyakoribb tévhit a léböjtről

A léböjt globálisan növekvő népszerűségnek örvend, egyre többen tapasztalják meg az egészségre gyakorolt pozitív hatásait és válnak rendszeres böjtölőkké. Ennek ellenére még mindig találkozni tévhitekkel, amelyek vagy elrettenthetnek sokakat a böjtöléstől, vagy rossz irányba terelhetik őket. Ebben a bejegyzésben ezeket a hiedelmeket igyekszünk tisztába tenni, és egy-két hasznos tanácsot is megosztunk.

A leggyakoribb tévhitek vagy azt próbálják sulykolni, hogy a léböjtnek nincs kimutatható pozitív hatása, vagy csodaszernek nevezik, amely kigyógyít minket a legtöbb betegségből. Az igazságot a skála két vége között kell keresni. Akik kipróbálták, többek között az emésztésre, vérnyomásra, vércukorszintre gyakorolt pozitív hatásáról, egészségesebb bőrről, felfrissülésükről, energikusságukról számoltak be. Minél inkább odafigyelünk a megfelelő előkészületekre, a böjtölés során fogyasztott levekre, a testmozgásra és egyáltalán önmagunkra, annál pozitívabb eredményekre számíthatunk. 

Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy ugyanaz a léböjtkúra két eltérő szervezetre különbözőképpen hat, szóval érdemes előtte szakemberrel egyeztetni, orvos véleményét kikérni. Bizonyos betegségek (pl. szívprobléma, veseelégtelenség, diabétesz, pajzsmirigy-túlműködés) megléte mellett ugyanis nem javasolt belekezdeni. 

Na de nézzük is a tévhiteket! 

1. A léböjt egyenlő az éhezéssel 

Egy léböjtkúra elkezdése előtt sokan az éhségérzettől félnek. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy amikor éhesek vagyunk, eszünk, napi több alkalommal is. Megnyugtató tudni, hogy erre a kellemetlen állapotra van egy könnyen elérhető megoldásunk: egy könnyű ebéd, egy gyors szendvics vagy akár csak egy energiaszelet. Sokak számára elképzelhetetlen, hogy ezek helyett egy pohár zöldséglével enyhítsen az éhségen. 

Fontos hangsúlyozni, hogy a léböjt a szilárd táplálék megvonását jelenti, nem pedig az összes táplálékét. A zöldség- és gyümölcslevek a szervezetet ellátják kellő mennyiségű energiával és hasznos tápanyagokkal. Természetesen a korábban megszokott étrend drasztikus megváltoztatására a szervezet az első egy-két napon kevésbé jól reagál (pl. fejfájás, rosszullét), de idővel hozzászokik, és egyre inkább érezhetők lesznek a pozitív élettani hatások. Eleinte előfordul éhségérzet, de ilyenkor sem beszélhetünk éhezésről, elvégre egy jól felépített étrend és léböjtkúra során napközben folyamatosan hozzájutunk a legfontosabb tápanyagokhoz. Itt érkezünk el egy újabb tévhithez: 

2. A levek nem biztosítanak elég fehérjét a szervezetnek 

Könnyű azt gondolni, hogy fehérjékhez kizárólag a húsok, tojás, tejtermékek és hüvelyesek által jutunk, azonban több olyan zöldségből is kinyerhető a fehérje, ami kiváló alapanyagul szolgál különféle egészséges levekhez. Ezek közé tartozik a spenót, a petrezselyemzöld, a brokkoli, a spárga, a vízitorma vagy a kelfélék.

Így a gyümölcs- és zöldséglevek receptjeinek összeállításakor érdemes arra is figyelni, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben ezeket a nyers zöldségeket is felhasználjuk, amelyek nem mellékesen a fehérje mellett az egészségre kedvező hatású omega-3 zsírsavakat is tartalmaznak. 

3. A levekkel túl sok cukor kerül a szervezetbe 

Csak akkor, ha rosszul csináljuk. A léböjt messze nem a magas cukortartalmú gyümölcsökre épül. Épp ellenkezőleg: a kiegyensúlyozott, kellő mennyiségű és változatos tápanyagokat tartalmazó étrend jelentős mértékben használja a fent említett „sötétzöld” zöldségeket is, és kevésbé támaszkodik a gyümölcsökre, mint azt elsőre hinnénk. Az ízük miatt érdemes minden zöldségléhez gyümölcslevet is adni (nekünk az alma jött be a legjobban), figyelve arra, hogy arányokban a zöldséglevek domináljanak. Az általunk javasolt arány kb. 70-30 százalék a zöldségek javára, de ha alacsonyabb cukortartalmú gyümölcsöket használunk, mint pl. a citrom, a grépfrút, az erdei gyümölcsök, a kivi vagy a dinnye, növelhetjük ezek arányát. 

Ezzel természetesen nem azt mondjuk, hogy tilos kizárólag gyümölcsöket tartalmazó leveket fogyasztani, a Synergy Léböjtházban tartott csoportos léböjtkúráinkon általában mi is egy finom 100%-os gyümölcslével indítjuk a napot. Azáltal, hogy a léböjt alatt a rengeteg, cukrot tartalmazó étel kiesik a napi étrendünkből, eleve alacsonyabb a cukorbevitelünk, a gyümölcslevek által pedig a cukrot egészségesebb formában, gyümölcscukorként vesszük magunkhoz, és ha mértékkel isszuk, nem fogjuk túllépni a napi javasolt adagot. 

Ha az ízük miatt magasabb gyümölcstartalmú friss leveket fogyasztanál, érdemes figyelned arra, hogy olyan hozzávalókkal dolgozz, amelyekben magasabb a vízben oldódó rostok aránya, például almával, körtével, sárga- és fehérrépával, brokkolival, kelkáposztával, barackfélékkel, vagy a facsaráskor fennmaradó, rostokban gazdag gyümölcspépet (pl. narancs, grépfrút) is adj hozzá a léhez. A rostok segítik a gyümölcscukor felszívódását, jó hatással vannak az emésztésre és csökkentik az éhségérzetet. 

Itt érdemes megjegyezni, hogy a palackozott, hónapokig elálló leveket érdemes elfelejteni, lehetőleg frissen facsart és préselt leveket érdemes fogyasztani az elkészítést követő negyed órában, de ha erre nincs lehetőséged, akkor is helyi termelők adalékanyagoktól mentes, 2-3 napig elálló bio leveit keresd az áruházláncok kínálata helyett. 

A Synergy Léböjtházban tartott léböjtprogramjaink során kiemelt figyelmet szentelünk annak, hogy vendégeink étrendje minden olyan vitamint és tápanyagot tartalmazzon, ami az egészséges mindennapokhoz elengedhetetlen. Kizárólag frissen préselt bio gyümölcs- és zöldséglevekkel dolgozunk.  

4. A léböjt a legjobb módja a hosszú távú fogyásnak 

A három napos vagy egy hetes léböjtkúra során csökkentett kalóriabevitel értelemszerűen a testsúly csökkenését is magával vonja: egy hét alatt akár 4-5 kilogramm is leadható. Azonban ez a felesleg könnyen vissza is talál, ha a léböjt után a korábban megszokott étrendre állsz vissza, szóval nem érdemes a megváltást várni ennyi idő alatt. Tehát ha elsősorban a hosszú távú fogyás a célod a léböjttel, érdemes rá úgy tekinteni, mint egy egészségesebb életmód kezdetére, amit egy tudatosabb étrend, egészségesebb életmód és erős elhatározás követ.

Mivel a léböjt idejére teljesen kiesel a megszokott étkezési szokásokból, utána sokkal egyszerűbb lesz újak kiépítését megkezdeni. Mivel a böjt alatt a gyomor mérete is csökken, közvetlen utána is könnyebb mértéktartóbb adagokat fogyasztani. A kisebb gyomor hamarabb telik meg, és evés közben gyorsabban múlik el az éhségérzet. Szóval ahhoz, hogy hosszú távon is tartani tudd magad a kisebb adagokhoz, egyszerűen csak hallgatni kell a gyomor által küldött jelzésekre. 

5. A szervezet legyengül, nincs ereje sportolni 

Ahogy a sportolás az egészséges életmódnak, úgy a léböjtnek is a szerves része. A levek elegendő mennyiségű kalóriát és tápanyagokat nyújtanak a mindennapi élethez, amibe természetesen a mozgás is beletartozik. Ahogy említettük, a léböjtkúra első 1-2 napján a hirtelen változás kellemetlen reakciókat válthat ki a szervezetből, ezt követően azonban sokkal frissebbnek és energikusabbnak fogod magad érezni, és vágyni is fogsz a mozgásra. 

Nem mindegy azonban, hogy milyen formában sportolsz. A csökkentett fehérjebevitel miatt az izmokat megerőltető mozgásformákat nem javasoljuk, így például aki rendszeresen nehéz súlyokkal erősít, annak érdemes ez idő alatt szünetet tartania, illetve legyen szó bármilyen sportról, nem ez a megfelelő időszak a rekorddöntögetésre és a határaid felfedezésére. 

Mi ilyenkor elsősorban a jógát és a túrázást javasoljuk – Synergy Léböjtház léböjtprogramjai során erre is van lehetőség –, de a futás, kerékpározás, úszás, tollaslabda vagy akár különböző harcművészetek gyakorlása is célravezető lehet a szokásosnál kevésbé intenzív formában. 

Bízunk benne, hogy sikerült eloszlatni néhány tévhitet, de ha bizonytalan vagy abban, hogy miért is lenne érdemes kipróbálnod a léböjtöt, olvasd a blogunkat, vagy kérdéseiddel fordulj hozzánk bizalommal elérhetőségeinken 




Cikkajánló

Jóga a karcsúbb és egészségesebb életért

A jóga tipikusan az a terület, amit mindenki ismer, de a pontos megfogalmazása már sokkal nehezebb. Azt tudjuk, hogy rengeteg híresség jógázik és csupa jót mesélnek róla, valamint sok szupermodell mindennapját is meghatározza ez az…

Öt gyakori hiba, amit léböjt során elkövethetsz – és hogyan ne kövesd el őket! (1. rész)

A léböjtkúra az egyik leghatásosabb módja a szervezet méregtelenítésének és a test felfrissítésének. Akár már kevesebb mint egy hétnyi böjt után komoly változásokat vehetsz észre magadon, de ehhez az is kell, hogy a kúra során betarts néhány…

Kategóriák

Legújabb cikkek

Legolvasottabb cikkek


Érdekel az egészséges életmód?

Értesülj első kézből legfrissebb híreinkről, tanácsainkról, eseményeinkről

[mailerlite_form form_id=1]